Szerző neve: Baranyi Emese Zsuzsanna

Tanulmány címe: Az albániai muszlimok története és az iszlám házassági joghoz való viszonyuk a nemzeti identitásuk tükrében

DOI azonosító: DOI: 10.36817/KM.2019.1.6

A teljes tanulmány az alábbi hivatkozáson érhető el.

Absztrakt: Az európai iszlám vizsgálatakor különleges színfoltot jelentenek a Balkán muszlim többségű országai, ahol már évszázadokkal ezelőtt meghonosodott a vallás. Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy az albániai muszlimok az ország történeleme során betöltött szerepe milyen hatással lehetett a nemzeti identitásukra, a vallási életükre és az iszlám házassági joghoz való viszonyukra. A Nyugat-Európában élő muszlim népesség kapcsán egyre többet hallhatunk az iszlám családjogi szabályok alkalmazásának lehetőségeiről egy multikulturális társadalom keretein belül. A nyugat-európai muszlim közösségekkel szemben Albániában eddig nem jelentkezett arra igény, hogy az iszlám családjog alkalmazására külön rend-szert állítsanak fel. Ennélfogva az iszlám házassági jogot meglehetősen tágan értelmezik. Ennek oka valószínűleg elsősorban az ország kommunista múltjából következik. Albániában a tradicionális vallási felekezetek, vagyis a muszlimok, a római katolikusok és az ortodox keresztények között jellemzően magas fokú tolerancia tapasztalható. Az 1990-es évek végére megvalósuló albán laïcité, vagyis a szekularizált államberendezkedés az állam és az egyházak közötti kölcsönös együttműködésen, az összes vallási közösség egyenlőségének tiszteletben tartásán és a közjó fenntartásán alap-szik. Az albániai muszlimok kerülik az állami joggal való konfrontálódást, ennek ellenére az utóbbi bő évtizedben az albán politikai elit egy része iszlám-ellenes retorikát kezdett alkalmazni, amely identitásdilemmához vezetett az albániai muszlimok körében.

Kulcsszavak: albániai muszlimok, iszlám házassági jog, vallási tolerancia, nemzeti identitás

Abstract: The Muslim-majority countries of the Balkans, where the Islamic religion was established centuries ago due to the spread of the Ottoman Empire, represent a special topic within the research of European Islam. In my study, I investigate how the role of Muslims throughout Albania’s history has affected their national identity, religious life and relationship to Islamic marriage law. The possibilities of applying Islamic family law within a multicultural society is a frequent subject of public discourse regarding the Muslim population in Western Europe. Unlike in Muslim communities in Western Europe, though, there has been no demand in Albania for a special application of Islamic family law. Albanian Muslims interpret Islamic marital law in a not very strict sense. The reasons for this probably stem from the country’s communist past. It is also an important cultural factor that there is a high degree of tolerance among traditional Albanian religious groups, i.e. Muslims, Roman Catholics and Orthodox Christians. Albanian secularism, realized by the end of the ’90s, is based on mutual cooperation between the state and churches, respect for the equality of all religious communities, and the maintenance of the public good. Muslims in Albania avoid confrontation with state law; nevertheless, some members of the Albanian political elite have begun to adopt an anti-Islamic rhetoric over the last decade, leading to an identity dilemma among Muslims in Albania.

Keywords: Muslims in Albania, Islamic marital law, religious tolerance, identity