Publikációs pályázat a „Válságtól válságig” c. tanulmánykötethez

Külügyi Műhely Alapítvány pályázatot hirdet kéziratok leadására a 2022. első félévében megjelenő, a „Válságtól válságig – Kihívások és biztonsági kockázatok Közel-Keleten és Észak-Afrikában 2011 és 2021 között” c. tanulmánykötetben történő publikáláshoz. A kötet célja, hogy különböző országokkal foglalkozó esettanulmányokon keresztül bemutassa az észak-afrikai és közel-keleti országok (a továbbiakban: MENA országok) legsúlyosabb kihívásait és biztonsági kockázatait az arab tavasz és a COVID-19 pandémia között eltelt időszakban.

A MENA országok biztonsági kihívásainak bemutatására a Szerzők kutatási területüknek megfelelő eszközöket és módszereket alkalmazhatnak, így az egyes országokat, országcsoportokat, vagy egy-egy régió kihívásait feldolgozhatják tetszőleges tudományterületen (például biztonsági tanulmányok, politikatudomány, gazdaságtudomány, stb). Elvárásként fogalmazódik meg ugyanakkor, hogy a vizsgálat fókuszában egy jól lehatárolható válsághelyzet jelenjen meg, pl. a teljesség igénye nélkül polgárháború ívének felrajzolása, társadalmi válság (gyors népességnövekedés, munkanélküliség, oktatásból kiszorulás, stb), gazdasági válság, politikai válság, stb (az ajánlott fókuszpontok felsorolását lásd lent).

A tanulmánykötet elsődleges területi fókuszpontjai:

  • Észak-Afrika: Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia, Egyiptom, Szudán;
  • Közel-Kelet: Libanon, Szíria, Irak, Irán, Izrael, Jordánia, Szaúd-Arábia, Kuvait, Bahrein, Katar, Egyesült Arab Emírségek, Jemen, Omán.

A tanulmánykötet elsődleges, de nem kizárólagos tematikus fókuszpontjai:

  • Tunézia belpolitikai folyamatainak áttekintése;
  • a líbiai konfliktus;
  • Marokkó és Nyugat-Szahara helyzete;
  • Egyiptom belpolitikai helyzete;
  • Egyiptom vízügyi helyzete a Nagy Etiópiai Reneszánsz Gát építésének tükrében
  • Izrael kapcsolatépítése az arab országokkal;
  • az izraeli-palesztin konfliktus;
  • a szíriai konfliktus;
  • a libanoni gazdasági válság;
  • az iraki helyzet értékelése;
  • Irán térnyerési kísérlete a MENA régióban;
  • Szaúd-Arábia térnyerése a MENA régióban;
  • a GCC államok közötti gazdasági, politikai feszültségek;
  • a jemeni konfliktus.

A tanulmánykötet megjelenésének körülményei:

  • A tanulmánykötet teljeskörű szakmai megvalósításáért, valamint a könyvkiadásért a Külügyi Műhely Alapítvány felel.
  • A tanulmánykötet kiadása szakmai lektorálás, valamint professzionális (kiadó által végzett) korrektúra, tördelés, valamint borítótervezés mellett valósul meg. A tanulmánykötet kiadásával kapcsolatosan felmerülő mindennemű költséget a Külügyi Műhely Alapítvány a „A Külügyi Műhely Alapítvány tudományos közösségépítési tevékenységének fejlesztése” c., NEAE-KP-1-2021/1-000279 azonosítószámú projektből biztosítja.
  • A tanulmánykötet ISSN szám alatt jelenik meg, nyomtatott és elektronikus könyv formában.
  • A tanulmánykötet népszerűsítését a Külügyi Műhely Alapítvány vállalja, amely magában foglalja a tudományos világban, a közösségi médiában (Facebook, LinkedIn), valamint a hazai és határon túli sajtótermékekben történő megjelenését. A pandémiás helyzettől függően szakmai konferenciával egybekötött könyvbemutató is épülhet a tanulmánykötet megjelenésére.
  • A tanulmánykötet az OSZK köteles példányai mellett a hazai köz-, és egyetemi könyvtáraknak is megküldésre kerül.
  • A tanulmánykötet kereskedelmi forgalomba nem kerül, nyomtatott formában a könyvtárakból, illetve elektronikus könyv formában online bárki számára elérhető lesz.

Jelentkezés és publikálás folyamata:

  1. 2021. október 10-ig kérjük megküldeni a publikáció magyar nyelvű címét és 300 szavas absztraktját a kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címre.
  2. 2021. október 15-ig a beérkezett absztraktok elbírálásra kerülnek.
  3. 2021. december 1-ig kérjük megküldeni a véglegesnek szánt kéziratokat.
  4. 2022. január 31-ig megküldésre kerül a Szerzőknek a lektori vélemény az esetleges javítási javaslatokkal együtt.
  5. 2022. február 28-ig kérjük megküldeni az esetlegesen javított kéziratot.
  6. 2022. március 15-ig a tanulmánykötet-tervezet korrektori, tördelési és nyomdai munkálatokra leadásra kerül.
  7. 2022. május 31-ig tervezzük a tanulmánykötet megjelenését.
  8. 2022. június 1 -október 31. között a tanulmánykötet népszerűsítése.

Szerzők részére támasztott elvárások (az absztrakt sikeres elbírálását követően):

  • Legfeljebb 40.000 karakter hosszúságú kézirat elkészítése Szerzői útmutató mentén.
  • Szerzői nyilatkozat megküldése.

Bármilyen további kérdés esetén a kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címen állunk rendelkezésre.

A tanulmánykötet megjelenését az alábbi támogatók teszik lehetővé: