Szerkesztőket keres a ’Külügyi Műhely – Gyorselemzés sorozat’

A ’Külügyi Műhely – Gyorselemzés sorozat’ a Külügyi Műhely Alapítvány 2018-ban alapított online, tudományos időszaki kiadványa. Célja, hogy online interdiszciplináris felületen biztosítson publikációs lehetőséget nemzetközi fókuszú kutatási eredmények közzétételéhez egyetemi hallgatóknak, oktatóknak, kutatóknak és gyakorló szakértőknek egyaránt.  A kiadványt 2021. óta két társ-főszerkesztő vezeti, akik feladataik ellátáshoz kívánnak egy szakmai szerkesztőséget felállítani. 2022-ben lehetőséget biztosítunk vállalkozó szellemű, tudományos pályán tanuló és mozgó szakértők számára, hogy a felállításra kerülő szerkesztőséghez csatlakozzanak. Az alábbiak szerint várjuk leendő szerkesztőink jelentkezését.

1) Szerkesztő

Feladatai közé tartozik

  • Vállalja kéziratok lektorálását (egyéni vállalás szerint).

  • Javaslatot tehet az adott rovat kapcsán további Szerkesztők bevonására.

  • Segít a kiadvánnyal összefüggő kapcsolatépítésben (például szakértők és szervezetek megszólításával, összekötésével).

Munkára fordított idő

Egyéni vállalásoktól függően legfeljebb 20 óra/ félév.

A Szerkesztő nem részesül díjazásban.

A Szerkesztő egyéni vállalásai félévente kerülnek felmérésre. Egyéb szakmai elfoglaltság okán (például fokozatszerzési eljárás, külföldi tanulmányút, stb.) a vállalások rugalmasan alakíthatók.

Jelentkezés menete

A kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címre kérjük megküldeni:

  • Magyar nyelvű szakmai önéletrajzot;
  • Publikációk listáját (MTMT regisztráció esetében elegendő az MTMT profil hivatkozás);
  • Konferenciaszereplések listáját; valamint
  • Az elkövetkező 5 év 5 legfontosabb tudományos célkitűzését.

Jelentkezési határidő: 2022. február 18. (péntek)

2) A ’Külügyi Műhely – Gyorselemzés sorozat’ bemutatása

A kiadvány tudományos paraméterei:

  • A kéziratok lektorálással kerülnek elbírálásra.
  • Crossref DOI azonosító.
  • ISSN azonosító.
  • Open access.
  • Országos Széchenyi Könyvtár Elektronikus Periodika Adatbázisban történő archiválás.

A kiadvány kialakításánál célként fogalmazódott meg az abban megjelenő tanulmányok minél szélesebb körű láthatóságának előmozdítása. A tudományos paramétereken kívül a láthatóságot az alábbi tényezők erősítik:

  • Aktív közösségi média jelenlét (Facebook és LinkedIn).
  • Szakmai és média partnereinknek köszönhetően széleskörű online megjelenés.

Mi szól a jelentkezés mellett?

  • Folyamatosan bővülő szakértői körünkben kapcsolatépítési lehetőség.
  • Tudományos életpályához szükséges szakmai tapasztalat megszerzése.
  • A Külügyi Műhely Alapítvány által gondozott kiadványokban történő publikálás széles körű népszerűsítése.
  • A Külügyi Műhely Alapítvány egyéb szakmai projektjeibe való bekapcsolódás lehetősége.
  • A Külügyi Műhely Alapítvány szakmai tevékenységébe bekapcsolódó szakértők szakmai munkásságának népszerűsítése.
  • Szerkesztőségen belül tudásmegosztás pályázatokról, lehetőségekről, stb.

Az esetlegesen felmerülő kérdéseket a kmszerkesztoseg@gmail.com e-mail címre várjuk.