Publikálási lehetőség a ‘Külügyi Műhely’ c. online tudományos folyóiratban

A ’Külügyi Műhely’ a Külügyi Műhely Alapítvány 2019-ban alapított online, tudományos folyóirata. Célja, hogy helyet adjon mindazon elemzéseknek és kutatási eredményeknek, amelyek nemzetközi kapcsolatokkal, biztonságpolitikával, globális és harmadik országokban végbemenő folyamatokkal és változásokkal foglalkoznak.

Milyen tématerületeken várunk kéziratokat?

  • Biztonsági tanulmányok
  • Diplomácia
  • Európai tanulmányok
  • Magyarország külkapcsolatai
  • Magyar nemzetpolitika
  • Nemzetközi gazdaságtan
  • Nemzetközi jog
  • Nemzetközi szervezetek
  • Regionális tanulmányok
  • Tudományos élet (ebben a rovatban megjelenhet recenzió, könyvismertető, konferenciabeszámoló, stb.)

Kik számára nyitott a lehetőség?

A ’Külügyi Műhely ’ nyitott minden olyan kézirat befogadására, amely a fenti pontban ismertetett témakörökben dolgoz fel eseményeket, ismertet kutatási eredményeket.

Alap,- és mesterszakos hallgatók köréből elsődlegesen – de nem kizárólagosan – olyan hallgatóktól várunk kéziratokat, akik szakkollégiumban tevékenykednek, tanulmányi versenyeken vállalnak megmérettetést (például TDK), bekapcsolódnak a tanszéki munkába (például demonstrátor, tanársegéd), vagy készülnek a doktori képzésre.

PhD hallgatók köréből várunk minden olyan kutatási eredményt, amely a fenti tématerületekhez kapcsolódik.

Fokozattal rendelkező oktatóktól, kutatóktól, vagy fokozattal nem rendelkező, de adott szakterületen elismert szakértőktől várunk minden olyan kutatási eredményt, amely a fenti tématerületekhez kapcsolódik.

Mikor lehet kéziratot benyújtani?

A ’Külügyi Műhely ’ egész évben fogad be kéziratokat, ugyanakkor a 2022/1. számhoz a kéziratok benyújtási határideje 2022. április 10.

Mi a publikálás menete?

A kézirat befogadását követően megkezdődik a szakmai lektorálási folyamat. A lektori észrevételeknek megfelelően a szerző lehetőséget kap a kézirat javítására, ezt követően ellenőrzzük a véglegesnek szánt kéziratot. Amennyiben a kézirat a tartalmi és formai követelményeknek megfelel, publikálásra kerül. A publikálás magába foglalja a szerkesztési, azonosító igénylési, illetve archiválási folyamatokat egyaránt.

Miért a ’Külügyi Műhely’ c. folyóirat?

A kiadványt úgy alkottuk meg, hogy rendelkezzen a hazai és nemzetközi tudományos életben elvárt követelményekkel – ISSN azonosító, Crossref DOI azonosító, MTID, OSZK EPA , MTA REAL és MTA REAL-J repozitóriumban történő archiválás, MATARKA rögzítés, szakmai. kollegilis, duplavak lektorálás –, így az itt megjelent publikáció referenciaként mutatható be pályázatok és a doktori képzésre történő jelentkezés esetében, a doktori tanulmányok közbeni követelmények teljesítése során, illetve oktatók és kutatók számára publikációs kötelezettségük teljesítéséhez. A tudományos elvárásokon felül gondoskodunk a megjelent publikáció minél szélesebb körű népszerűsítéséről, amely egyaránt jelenti a Külügyi Műhely Alapítvány közösségi média felületein történő közzétételt, valamint – a szerző közreműködésével – médiapartnereink felületén történő megjelenést. Korábbi lapszámainkkal kapcsolatos sajtócikkek – a teljesség igénye nélkül –  olyan felületeken jelentek meg, mint Mandiner.hu, TudományOn, Fókusz.info, Erdély.ma, Felvidék.ma, Kárpáti Igaz Szó.

A ’Külügyi Műhely’ c. folyóiratban történő publikálás részletes követelményeiről bővebb információk itt olvashatók.